Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Dúró néni már kisirgum kora óta szeretett volna politikus lenni.
„Volt egyszer, hol nem volt, egy Trianon által megharmadolt földön, hetedhét határon hál’ Istennek is túl, mondom, a földön, amit Csonka-Burgumnak hívnak, s az irgumok lakják, volt egyszer egy csenevész politikuspalánta, úgy hívták, hogy Dúró néni. Dúró néni már kisirgum kora óta szeretett volna politikus lenni, sóvárogva figyelte a Nagy Házat, amelyben az ország fazeka volt, s amely fölött a Fő-fő Irgum uralkodott. Szeretett volna ő is Fő-fő Irgum lenni, hiába tudta, hogy a női irgumokat nem erre nevelik.
Felkerekedett egyszer, gondolta, megnézi belülről is, be is ment az ajtón, s hát, ott annyi volt az urambátyám (és néhány uramnéném), hogy Dúró néni csak meresztette a szemét, hogy juthatna ő is az országfazék mellé. Szeretett volna ő is pénzt, paripát, fegyvert, mert hát nem is igazi politikus, akinek nincs. De hát ott marakodtak a grófok, bárók, hercegek, meg a néhány uramnéném is a koncon, a nagy parlamenti kupola alatt, s Dúró nénire rá se hederítettek.”